Megfelelő védekezés

Az előző bejegyzésben átnéztük kinek a felelőssége, ha valakivel történi valami baj. Most tekintsünk, át hogyan is tudjuk megelőzni a bajt. Ha egy-egy munkahelyzetre próbálunk folyamatosan előre gondolkozni, akkor nagyon sok minden megelőzhető.

Erre az előre gondolkodásra próbál minket ösztönözni a jogszabály is mely a következőket mondja ki:

„Azoknál a munkafolyamatoknál, amelyeknél a munkavállaló veszélyforrás hatásának lehet kitéve, a hatásos védelmet – amennyiben külön jogszabály eltérően nem rendelkezik – zárt technológia alkalmazásával, ha ez nem oldható meg, akkor kollektív műszaki védelem, szervezési intézkedések, egyéni védőeszközök – szükség szerinti együttes – alkalmazásával kell megvalósítani.”

Tehát a vedelem is több szintre bontható, de nézzük át ebben a konkrét esetben mit is tehetnénk ablaktisztító emberünk védelme érdekében:

  • zárt technológia: itt sajnos nem különösebben valósítható meg ez a megoldási módszer;
  • kollektív műszaki védelem, szervezési intézkedés: talán ez a legolcsóbb és leghatásosabb ebben az esetben, egy egyszerű hosszabb rudazattal ellátott tisztító és ablaklehúzó eszközre kell gondolni amivel az ember a helységben a padlón állva csak kinyúl és máris biztonságosan tudja takarítani az üveg felületeket;
  • egyéni védőeszközök: ez a védelmi megoldás már sokkal költségesebb és a biztonságos használathoz megfelelő oktatásra is szükség van de a technika erre is fel van készülve. Például teljes testheveder a hozzátartozó megfelelő kötélzettel, zuhanásgátló felszerelésekkel, vagy munka helyzetbeállító deréköv, stb.

A munka körülményeitől függően kell összeállítani a megfelelő egyéni védőeszközöket.

 

Mikor melyik megoldás a legjobb? Vagy milyen egyéni védőeszközt kell beszerezni egy adott munkafolyamathoz? Ennek elöntésében is segít a munkavédelmi szakember.

 

Vigyázzunk egymásra!
Üdv: a DSEC csapata!